Közösségi pedagógiai gyakorlat - Fogyatékossággal élők világnapja

Utolsó alkalmunkon a gyermekkórházban megrendezett Fogyatékossággal Élők Világnapján vettünk részt.

A gyerekeknek úszóversenyt szerveztek. El se tudjátok képzelni, hogy mekkora élmény volt!!! :)

Nagyon nagyon nagyon nagyooon ügyesek voltak a gyerekek, élvezet volt nézni. 

Látni azokat a gyerekeket úszni, akik egyébként egész nap kerekesszékben ülnek, hát nem kis élmény volt!

Kicsivel a verseny előtt érkeztünk, hogy támogassuk, lelkesítsük őket. Nagyon izgultak! Nem is értettük utána, hogy miért, hisz annyira ügyesek voltak. Mindenki bezsebelt legalább egy, de inkább több érmet. Több kategóriában indulhattak, és még egy váltó fordulót is bemutattak nekünk.

A verseny közben nagyon izgultam értük. Vajon ki fog nyerni? Pirosra tapsoltam a tenyeremet, annyira ügyesek voltak!

Hogy mit tanultam ez alkalommal? Kitartást, akaraterőt és lelkesedést. Óriási dolog volt látni őket, annyira nagy akaraterővel rendelkeznek, pedig simán feladhatnánk, de nem ezt teszik. Hanem kitartóan dolgoznak a cél érdekében.

Közösségi pedagógiai gyakorlat V.

Téli alkalmunk :)

Utolsó, decemberi alkalmunkon mikulásos, hóeséses, hóemberes, fenyőfás kreatív dolgokat készítettünk.

Ezen az alkalmon ugyancsak sok-sok türelmet tanultam. Alig bírtam megülni a fenekemen és nem megcsinálni a gyerekek helyett a dolgokat. Annyira sok energia volt bennem, és nem bírtam nézni, hogy a hóember feje lassan kör helyett négyzetté vagy tojássá változik. :D De aztán kibírtam! Nagy nehezen... 

Egyébként nagyon élvezték a gyerekek, hogy nem csak vagdosni meg színezni kellett, hanem pl. számokat is írhattak a hóemberre, jelezve az adventi várakozás 24 napját. Nagyon cukik voltak, ahogyan gondolkoztak, hogy melyik szám után mi jön. Hogy ugyan mivel lehetne még szebbé tenni a hóembert? Vagy kinek adjam? Mit írjak rá? Miközben ezen törték a fejüket, beszélgettünk a karácsonyi szokásokról és a kívánt ajándékokról.

A nagy kreatívkodás közepette még játszani is volt idő ;)

Egy picit olyan volt, mintha megállt volna körülöttünk az idő. Annyira jól éreztük magunkat együtt, hogy senki sem akart menni. 

Aztán az alkalom végén jött a válogatás, a keresgélés. Melyiket ki csinálta? hangzott el a nagy kérdés. 

Annyira szépeket alkottak a gyerekek!

Közösségi pedagógiai gyakorlat IV.

Ez alkalommal nem a gyermekkórházban, hanem a gyermekvárosban teljesítettem a gyakorlati óráimat.

Nagyon más itt a gyakorlat, mint a kórházban. Először nagyon furcsán éreztem magam, teljesen más a légkör és másak a gyerekek. Ezek a gyerekek először végigmérnek, és eldöntik a sorsodat, míg a gyermekkórházas gyerekek egyből befogadnak, a barátjuknak tekintenek. 

És ne értsétek félre, heti rendszerességgel önkénteskedek egy ifjúsági centrumban, ahova hasonló gyerekek jönnek be délutánonként, annyi különbséggel, hogy ők családban élnek, nem pedig kiszakítva onnan. 

Ennek köszönhetően már ismerek szinte minden játékot, elméletben még a biliárd is megy ;), ismerőssé vált az ilyen gyerekek élethelyzete. 

De erről ennyit, beszéljünk inkább az alkalomról! 1,5 óra tömény játék, ha pár szóban össze kellene foglalnom.

Két - három gyerekkel ismerkedtem meg ezalatt a rövid idő alatt, de több nem is igazán fért volna bele. Játék közben nagyon felszabadultak, és édesen próbálkoztak a csalással is :D  A nevükön kívül nem sok mindent tudtam meg róluk, de éreztem, hogy ez most nem a faggatás és a kérdezősködés ideje, hanem a játéké. Ha erre van szükség, akkor ezt csináljuk. 

Az eddigi gyakorlati órák alatt megtanultam, hogy nem kell mindig kérdezni, akármennyire is érdekel valami. Hagyni kell. Vagy elmondja, vagy nem. A gyerek tudja, érzi azt, hogy kivel, mit és mikor kell megosztani. :)

Közösségi pedagógiai gyakorlat III.

Harmadik alkalmunk a gyermekkórházban :)

Eddig talán ez volt a legnehezebb foglalkozásunk. Kevesen voltunk önkéntesek és sok gyerkőc jött. Nagyon nehéz volt mindenkire odafigyelni, aki körülöttem ténykedett, és még nehezebb volt türelmesnek, mosolygósnak maradni. 

Ezen az alkalmon az ősz volt a témánk, cuki kis madárijesztőket csináltunk a gyerekekkel. Nyomdáztunk, rajzoltunk, díszítettünk, hajat ragasztottunk. Nagyon ügyesek voltak a gyerekek, alig kellett nekik segíteni, szépen, önállóan dolgoztak. Ennek nagyon örültem, hiszen így még nagyobb élmény számukra a kreatívkodás, hogy egyedül készíthették el az emberkét. :)

De ha már az első mondat úgy kezdődött, hogy ez volt a legnehezebb alkalom, elmesélem, hogy miért. Ezen a délutánon két olyan sráccal is kreatívkodtam, akik egyáltalán nem kommunikálnak, és fizikai korlátaik is vannak. Az egyik sráccal a foglalkozás előtt találkoztam, amikor egy másik, kicsit hiperaktív fiúval játszottak a számítógépen. Mosolygott, és ugyan nem beszélt, de a srác "parancsát": tedd a W-re a kezed, és nyomjad! megcsinálta. Ezután a kreatív foglalkozáson is odakerült hozzánk, madárijesztőt csinálni. Hát ilyen nehéz dolgom még nem volt. Egyetlen mosolyt tudtam kicsalni belőle, és egyszer mutatott rá egy színre, amit használni szeretne. Hiába beszéltem, kérdeztem, meséltem, semmi reakciót nem kaptam vissza.... Nagyon nehéz volt türelemmel lenni vele, beszélni és beszélni, ahelyett, hogy otthagyjam. De nagyon sokat tanultam tőle. :) Hiába volt nagyon rossz napom, és ez az epizód látszólag még borzasztóbbá tette, a végén nagyon örültem, hogy segíthettem neki. Amikor megérkezett az anyukája, mosolyogva mutatta neki a bábút. :)

És igen, volt egy másik srác is, annyi különbséggel, hogy ő pl. sikított, ha örült, így tudtam, hogy mikor jó valami, vagy sírt, ha nem tetszett valami, amit csinálunk. És egy csomó dolgot megcsinált, nyomdázott, színezett egyedül. 

Amilyen nehéz volt, annyira jó volt utána hazamenni, és átgondolni, hogy mit is tanultam én ezen az alkalmon a gyerekektől. Hát elég sokat! ;) Főként türelmet, empátiát, hogy legalább egy ici-picit bele tudjam helyezni magam a helyzetükbe, és lássam, hogy másoknak sokkal nagyobb problémái vannak.

Olvasni és kedvesnek lenni menő! :)

Közösségi pedagógiai gyakorlat II.

Második alkalom a gyermekkórházban....

Ahogy az a képen is látszik, sokkal kevesebben voltunk. Szinte családias hangulatban töltöttük el együtt a két óránkat. :) Most több gyerkőccel volt idő beszélgetni, ismerkedni. Nem volt annyira rohanós az egész, mint a múlt alkalommal. 

Erre az alkalomra is kreatív dolgokkal készültünk, most viszont több időnk volt a keresgélésre, ötletelésre, falevélgyűjtésre, prototípus készítésre.

Próbáltunk évszakhoz illő dolgokat gyártani, ez többé - kevésbé össze is jött. Volt oroszlánunk is szárított faleveles sörénnyel. Nagyon jól néztek ki!

Ahogy azt  már írtam, több időnk volt beszélgetni egy-egy kis csapattal a kreatívkodás közben. Beszélgettünk tesókról, barátokról, suliról. Nagyon jól érzetük magunkat együtt. :) Sokan kérdezték, hogy jövünk-e a holnap? vagy a következő héten? Aztán a válasz hallatán, hogy csak októberben jövünk legközelebb, nagyon rossz volt látni az arcukon a csalódást...

A legnagyobb élmény az volt számomra, hogy a kislány, K., aki a múlthéten meg sem szólalt az új környezet miatt, maximum mutogatott, most beszélgetett velünk! És nem csak azzal, akit ismert a múlt alkalomról, hanem mindenkivel. Szóval úgy gondolom, hogy jól érzete magát velünk. Kreatívkodott, énekelt, táncolt, felszabadult a jelenlétünkben, és ezt nagyon jó volt látni. :)

Az előző bejegyzésben írtam egy kislányról, T-ről, aki azt mondta nekem, hogy vagdossak én az ollóval, mert ő nem tud. A mostani alkalommal mit látnak szemeim? T. vágja ki a formákat? :O Hát ez meg hogy lehet? Nagyon megörültem, hogy végre kedvet kapott a kreatívkodához, és aktívan részt vesz az alkalmunkon, nem csak parancsokat osztogatott. ;) Szóval amikor ezt megláttam, megdicsértem, hogy nagyon szépen tud vágni, és nagyon örülök neki, hogy csinálja.  :)

És volt még egy kislányunk is, L., vele nem találkoztam a múlt alkalommal, de elsőként hozzám ült le a barátnőjével. Aztán maradt is, csináltunk gombát az anyukájának és neki is. Nagyon örültem, hogy a kislány testi adottságai ellenére nagyon szépen dolgozott, és amit megtudott csinálni, azt lélekkel csinálta. Nagyon szépen rajzol, és így ha kérték, másoknak is megcsinálta az oroszlán szemét vagy a gomba száját. 

Mivel kevesebb gyerkőc volt, így több időnk volt a közös fotók készítésére is!

Közösségi pedagógiai gyakorlat I.

A héten első alkalommal látogattunk el a gyermekkórház rehabilitációs osztályára. A két bevezető óránk során sok információt szívtunk magunkba, és egy-két gyerkőc képét is láthattuk, hiszen a Tanárképző Intézetünk nem első alkalommal vitt hallgatókat a gyerekekhez.

Mivel hirtelen jött az időpont, így gyakorlatilag be lettünk dobva a mély vízbe. Mindenféle gyakorlati tudnivaló nélkül csöppentünk be egy új helyzetbe. Volt 2-3 napunk ötletelni egy kicsit, hogy milyen kreatív dolgokat csináljunk a gyerekekkel (teszem hozzá, nagyon jó dolgokat találtunk, és még az ősz témájához is kapcsolódtunk). Többek között füzetet, baglyot és békát is csináltunk.

Az elején stresszeltem egy kicsit, hogy ugyan, hogyan fogom én ezt megoldani... Aztán úgy voltam vele, hogy hiába a szituáció, ezek is ugyan olyan életvidám gyerekek, mint akiket táboroztattam, velük is megtalálom majd a közös hangot.

Reggel 9 órakor kezdtük a kreatív foglalkozást, gyakorlatilag beözönlöttek a lármázó gyerekek. Mi meg nem tudtuk hogy hova kapjunk: a fejünkhöz vagy a kreatív cuccainkhoz? ;)

Aztán lassanként eloszlottak a gyerekek az asztaloknál. A többség lecsüccsent valahova és beszélgetni kezdett, egyesek csendben ültek és megszólításra vártak, mások pedig inkább a játék-sarkot választották.

Én a békás asztalnál alkottam a gyerekekkel színesebbnél színesebb békákat. Ők nem zöldre színezték a sablonokat, inkább sárgákat, pirosakat és kéket választottak. Kis ügyesek voltak a béka lábának hajtogatásakor is.

Számomra az volt a legnehezebb, hogy legyőzzem a maximalizmusomat, és hagyjam őket úgy alkotni, ahogy az nekik megy. Hiszen nem az én szememben kell egy-egy alkotásnak tökéletesnek lennie, hanem a készítő szemében. Szóval nehéz volt visszafogni magamat és nem oda-oda nyúlni, ha nem jól hajtották a harmonikát vagy belevágtak a sablonba stb.

Továbbá az is nehéz volt, hogy ne csináljam meg helyette, hiszen, úgy sokkal gyorsabban készen lennénk, nem de? De hát akkor ők sosem tanulnak meg szépen vágni vagy ragasztózni, ráadásul sikerélményük sem lesz... 

Volt ott egy kislány, E., ő azt mondta, hogy én úgyis szebben vágok, csináljam meg én a békát, ő csak az egyenes vonalakat vágja ki. A másik, T. azt mondta, hogy ő nem tud szépen vágni, azt csináljam meg én, ő csak ráírja a nevét... Ilyenkor arra kértem, hogy legalább színt és mintát válasszon, aztán pedig rendezze el ő a részeket úgy, ahogyan szeretné, hiszen ő fogja nézni napokon keresztül a remekművet. :)

Ami fura volt: eddig akár hányszor kreatív foglalkozásokat csináltam, forgószínpad szerűen jöttek a gyerekek, itt viszont oda kellett mennem, hogy szeretne-e ilyet csinálni.

Így volt az egyik csoporttársam is a csajokkal, akikhez odament békázni, pedig nem tudta, hogyan kell megcsinálni, de lelkes volt, és a csajok elbűvölték! :)

Szegény egy idő után eléggé kétségbeesett lett a sok csajos, ragasztós, szalagos, kreatív dolog láttán, de neki is megmutattuk, mit és hogyan kell csinálni, aztán ment  minden tovább gördülékenyen.

Volt egy lány, aki velem békázott, az egyik kezét nem tudta tökéletes használni, de a béka második lába már szuperül sikerült! Annyira jó érzés volt, hogy mutathattam neki valami újat, amiről eddig nem is gondolta, hogy egyedül meg tudja csinálni! Ő volt az aki, megengedte, hogy a becenevén szólítsam! Nagyon drága volt! :)

ÉÉÉS. Egy kislány volt, aki a végén megköszönte, hogy megcsináltam vele is a békát! Igaz, előtte ő segített nekünk dekorációt készíteni! De annyira jó volt hallani, hogy örült a kis békának. :)

Itt van az ősz...

Újra itt van ez a fránya ősz, és ezzel elkezdődött a tanulás is.

Ne értsetek félre, szeretem az őszt, a színes faleveleket, gesztenyét gyűjteni és nagyokat sétálni. :)

De ezzel együtt elkezdődött az egyetem. Ebben a félévben a csoporttársaimmal közösségi pedagógiai gyakorlaton veszünk részt egy gyerekkórházban. A következő bejegyzésekben az ott eltöltött időről fogok írni.

N :)

Nyári táborok - part 2.

Idén, mint tavaly is, bevettük a balatonszárszói konferencia-központot egy csapat fiatallal.

A hotel elfoglalását megelőzően azonban a szervezőkkel és csoportvezetőkkel összeültünk egy kicsit. Megismertük a programot, kaptunk csoport-névsort, kiderült, hogy ki kivel vezeti a csoportot, és több fontos információt is megbeszéltünk. Így már készülhettünk is a táborra - két fontos vizsga között sikerült is átnézni a hand out-ot, és összehalászni a gyerekek képeit, a könnyebb memorizálás céljából (szerintem nem kell mondanom, hogy egy arc nem sok, annyit sem sikerült megjegyezni.... :( ). Mindeközben pakoltam, a napközis táborban segédkeztem és amint azt az összes egyetemista átéli: vizsgaidőszak végére igen sok dolog gyűlhet fel a lakásban, amit május óta nem volt idő a helyére tenni, mi több, az íróasztalt és a laptopot kivéve mindent több centis por takart... Szóval még takarítottam is. 

De sikerült bepakolni a bőröndöt, és mint kiderült egy létfontosságú dolog sem maradt itthon. :) Ebben a tudatban indultam el, hogy találkozzak a többiekkel egy szép reggelen.

Pár órás buszút után meg is érkeztünk Szárszóra, becsekkoltunk, beköltöztünk a szobáinkba és irány a paaaaaart!

Végre szusszantunk, nyújtózkodtunk, és játszottunk. :)

Este egy kis ismerkedés, teaház, activity és más játékok következtek.

Másnap találkoztunk a reggelinél, dicsőítés és sziporkázó előadás következett ezután.

Majd jött a kiscsoport - amitől bevallom őszintén nagyon féltem, nem azért mert emberevő gyerekeink voltak, vagy hasonló, hanem inkább attól, hogy a csop.vez.társammal hogyan oldjuk meg a dolgot: hiszen nem ismertük egymást, nem osztottuk le a feladatokat és nem beszéltünk meg előre semmit-. Ettől függetlenül egészen jól megoldottunk mindent. (Remélem, hogy a gyerekek nem vették ezt észre :D )

Az első csoportfoglalkozás nagy részét játékkal, ismerkedéssel, névtanulással töltöttük. Lefektettük a csoportszabályokat, megbeszéltük a programot, stb.

A tábor programjában több játék is szerepelt, ami lehetőséget adott a fiataloknak az ismerkedésre. Továbbá - a tavalyihoz képest - több szabadidőt is kaptak, így a közösségi helyeket bevéve beszélgethettek, esténként pedig a társasjátékoké volt a főszerep. A legemlékezetesebb activity-pillanat a jégcsaptánc volt, igaz nem ez volt a megfejtés, de mi így értelmeztük a mutogatást. :D

A délelőttök előadása után a nap további részét a strandon töltöttük.

Igaz, nem volt minden nap tökéletesen napos és hullámmentes a Balaton, mi így is élveztük. A fiúknak köszönhetően mindig volt vízi játék is, ami nagyban összetartotta a csapatot.

És láss csodát, megint az én csoportomból kószált el a két fiú (Vártam a pillanatot, hiszen tavaly is megcsinálták. Úgy tűnik, ez már hagyomány lesz :D ) de meglettek (most is)! Jövőre bevezethetjük a bünti-hastáncot, hátha motiváló lesz. :D :D

Egyik este új programunk volt. Táncház. Mindannyian nagyon élveztük:

Gondolom nem meglepő, hogy idén is volt challange. Ennek a szellemi termékét már korábban is posztoltam a blogon. A feladat: egy befejezést kellett írni a gazdag ifjú történetéhez, amely megvalósítása során minden mondatban szerepelnie kell a "káposzta" szónak. Izgalmas, és egyben nehéz volt a feladat. De jött a brainstorming. Ötletes megoldások születtek, kezdve Káposz Tamarával és IS10-el. A történetet is sikerült kikerekíteni a káposzta földekkel, a kínai felvásárlóval, és a tatu menhellyel.

A videót egy korábbi posztban találjátok!

Elérkeztünk a nagy kérdéshez, hogy mit is tanultam a tábor során. Na de mit is? 

Főként a csoportvezetés nehézségeivel ismerkedtem meg. Legközelebb, ha egy kvázi idegennel kell csoportot vezetnem, először meg kell ismerni az ún. bogarait, hogy milyen is ő valójában (önfejű, hisztis, nyitott vagy épp zárkózott? stabil vagy ingatag személyiség?- ezt mind ki kell deríteni, hiszen ezek hatnak a másik személyre, úgy, mint a saját hangulatingadozásaim, vagy épp kialvatlanságom). Meg kell beszélni a célunkat, leosztani a feladatokat, hogy ne egy nagy káosz legyen a fejekben. Ebben az évben ez nekem mind hiányzott, ezért nem is tudtam felengedni, és lazának lenni.

Ennek a tábornak is van tanulsága, sok dologban lehet változni/változtatni, mindenhez idő és akarat szükséges. :)