Tanári élettörténetem első állomásai

Hogyan, mikor, miért jutott eszembe, jutottam arra a döntésre, hogy tanár legyek?

Egészen kicsi koromtól kezdve tanárnéni szerettem volna lenni. Ha a barátnőimmel iskolásat játszottunk, biztos, hogy én vállaltam a tanár szerepét.

Kilencedikbe már azzal a tervvel felvételiztem, hogy alsós tanítónénim nyomdokaiba szeretnék lépni. Aztán a gimiben egyre biztosabb lett az elhatározás. Sokan mondták: "csak csak tanár ne!" De nem tudtak eltántorítani az elképzelésemtől.

Hogyan, mikor és miért választottam ki azt a tudásterületet, amelynek a tanítását el tudnám képzelni/szeretném megvalósítani?

Magyar és német szakon tanulok, hogy miért pont ez? Pofon egyszerű a válasz. Vagy mégsem? Na meglátjuk:

A német mindig is biztos volt. Az volt a kedvenc tantárgyam, és több jó példa is állt előttem. l. interjú a kedvenc tanárommal. És én ezt szerettem volna követni.

Szakpárként a hittant szerettem volna választani, de mivel ez a párosítás csak a Károlin indult és én nem akartam itthon hagyni mindent és mindenkit (már megint), megint koliban vagy albérletben lakni, úgy döntöttem, hogy mást kell választanom. (Az álmom nem adtam fel! Még mindig meg szeretném csinálni ezt a szakot is.)

Először másik szakként az angolra gondoltam, és már majdnem meg is győztek, hogy ezzel a párosítással kereshetek a legjobban, amikor rájöttem: nem szeretem az angolt. Aztán felvetődött a töri is, de nem vagyok egy történész alkat, inkább meghagyom másoknak. Aztán jött a fejtörés, mit is válasszak (egy hónappal a jelentkezési határidő előtt)? És végül a magyar mellett döntöttem. A már említett magyaros Keresztanyu keze is benne volt a dologban, de a legnagyobb motivációt a magyar tanárom jelentette, akinek meg akarom mutatni, hogy jobb vagyok nála. Az ő "elvei" is megérnének egy misét, de erről talán majd máskor. 

Kik, hogyan, miért befolyásolták fenti ötletemet/döntésemet? Ki(k), hogyan, miért jelent(enek) számomra fontos, pozitív mintát vagy elrettentő példát? Ki(k), mikor, hogyan, miért próbált(ak) a fenti ötlettől/döntéstől eltávolítani?

1.Befolyásoló tényező? Talán a német tanszék vezetője volt, aki mindenképp az angol-német párosításra akart rábeszélni, de végülis a magam feje után mentem.

2. Pozitív példaként szolgál a némettanárom, az osztályfőnököm és Keresztanyu, akikre felnézek és példaképként tekintek rájuk.

  Elrettentő példa a már említett magyartanárnő, aki nem akart tudomást venni Ady szerelmi költészetéről, viszont a Bibliáról (heti két hittan óra mellett) két hétig tartott órákat.

3. A legtöbb tanár (aki már évek óta a pályán van, és belefáradt) azt mondta, hogy csak tanárnak ne! A rokonaim szintén ezt mondták, ők viszont az alacsony fizetés miatt. De nem értem őket: miért fontosabb a fizetés, mint az, hogy szeresd a munkádat? Szerintem az utóbbi fontosabb, és ezért is tartok ki ennél a választásnál.

Miért fontos számomra a tanári munka?

Mindig is gyerekekkel/fiatalokkal szerettem volna dolgozni, és ezt az utat látom ennek eléréséhez a legjárhatóbbnak. Szerintem a diákok a sok fejfájáson túl, nagyon sok örömöt és boldogságot is tudnak okozni, amit nagyon fontosnak tartok. Ezzel a munkával tudást adhatok át, otthonná varázsolhatom az osztálytermeket és nem mellesleg sok-sok diákot ismerhetek meg (egyeseknek talán a barátjává is válhatok), és talán egyszer pozitív példaként is szolgálhatok számukra, úgy ahogy ezt az én tanáraim is tették.

Hogyan értékelhetők a diákélményeim?

A kérdés megválaszolására egy teljes blogbejegyzés sem lenne elég, de megpróbálom röviden összefoglalni.

Mindig is a "jótanuló" diákok közé tartoztam, sosem lázadtam vagy hasonló. Viszont egy-egy csínyben én is részt vettem, közösen társaimmal.  Szerettem vezető pozícióban lenni, de háttérmunkát is szívesen végeztem, ha arról volt szó. Csapatjátékosként viselkedtem, és ott segítettem, ahol csak tudtam. Minden pillanatot élveztem, akármennyire is utáltam a kollégiumot a buta szabályaival együtt. 

De mégiscsak ezt a fránya kolit emelném ki, ahová egykeként nagyon nehéz volt beilleszkedni és megszokni a szobában 6 lány társaságát. Mégis ez volt a legszebb időszak, hiszen mindig összetartottunk és testvérként szerettük a másikat, a viták ellenére (vagy azzal együtt?) is. 

Hogyan értékelhetők azok az élményeim/tapasztalataim, amelyekben tanárként próbáltam ki magam?

Erről szól egy egész blogbejegyzés is. De röviden összefoglalva:

Nagyon élveztem a gyakorlatot, bár mint kiderült, a felkészülés több időt kell, hogy igényeljen, és akkor nem lehet probléma. Továbbá megtanultam: kiabálással nem érünk el semmit, csak szép szóval. 

És örömmel írom, hogy ezek a gyakorlatos napok egy kicsit sem vették el a kedvem a tanítástól. Habár szerintem sokan sírva vagy kiabálva rohannának ki egy-egy ehhez hasonló osztályból. Tehát nagyon büszke vagyok magamra, hogy "kibírtam", de nem csak kibírtam, hanem örömmel csináltam végig a 8-8 órát. :)

Hogyan, milyen eredménnyel tanultam, és hogyan éreztem magam az iskolában, miért? Milyen sikerek, kudarcok vannak mögöttem? Milyen sikerekre vágyom, milyen kudarcokat szeretnék elkerülni?

Az iskola mindig is a második otthonom volt. Ezt az osztályfőnökömnek és a kolis csajoknak köszönhetem. :) Mint már írtam, mindig is jól tanultam, 4-es fölötti átlaggal. Ugyan a reál tárgyak nem voltak a szívem csücskei, mégis megtanultam őket. 

Sikerek? Kudarcok?  Sikernek tartom, hogy mindig meg tudtam állni a saját lábamon, és saját mindig is a saját fejem után mentem. Kudarc? Talán az, hogy mindig csak a utolsó évben jöttem rá (mint később kiderült), kik is a számomra a legfontosabb emberek, azok akikkel a legmélyebb eszmecseréket lehetett folytatni, persze voltak kivételek is, mint a kedvenc Zsófiám (négyből), akivel azóta is legjobb barátnőkként funkcionálunk.

Hogy milyen sikerre vágyom? Talán arra, hogy a leendő tanítványaim elfogadjanak, és felnézzenek rám. És a kudarc, amit elszeretnék kerülni: amikor nem tudok válaszolni egy kérdésükre, számomra jelenleg ez a legborzasztóbb lehetőség.

Mikor és miért éreztem magam értékesnek az az iskolában? Mikor, miért, hogyan kellett magamat megvédeni - diákoktól, tanároktól?

Akkor tekintettem magamra értékesként, amikor egy-egy beszélgetés után társam megkönnyebbülten állt fel az asztaltól, vagy amikor az együtt tanulás után egyikünknek végre jól sikerült a dolgozata.

Hogyan látom saját tanárrá válásom eddigi folyamatát? Mit jelent, és hogyan becsülhető, összegezhető az eddigi fejlődésem? Hogyan gondolkodom leendő munkámról, iskolámról, diákjaimról?

Tanárrá válási folyamatomat pozitívan értékelem. A felvételi elbeszélgetésen még azt mondtam, hogy a szigorú, kiabálós tanártípusba tartozok. Mára ez megváltozott (talán a gyakorlat is közre játszott), és tudom, hogy ezzel semmit sem érek el. 

Leendő munkahelyemet is úgy képzelem el, mint középiskolásként az iskolámat, otthon illata van, és a diákok haza jönnek, nem pedig "börtönbe". Remélem, ezt el is tudom majd érni, és nem csak álom marad.

Hogyan értékelhetők a meglévő tapasztalataim? Hogyan értékelhető mindaz a tudás, amelyet már megszereztem? Hogyan, milyen utakon tudom folytatni az elkezdett utat?

Az eddigi gyakorlati tapasztalataim számomra nagyon értékesek, és örülök, hogy ilyen hamar beleláthattam a szakma szépségeibe és kevésbé örömteli részeibe is. Tudásomat továbbra is gyarapítani szeretném, hogy tényleg ne forduljon elő az a kudarc, amiről már írtam.

Hogyan értékelhetők, a tanárrá válás folyamatához hogyan kapcsolhatók a kurzuson feltárult, megfogalmazott, esetleg módosult, vagy további átgondolást igénylő saját pedagógiai nézeteim, hiteim, meggyőződéseim?

Mindig is azt gondoltam, hogy a tanár azért olyan, amilyen, mert olyan a való életben is, de aztán rájöttem, hogy ő is felvesz egy szerepet, ami jó esetben passzol az egyéniségéhez, rosszabb esetben viszont teljesen élet-idegen, és rideg. 

Véleményem szerint is nagyon fontos az önazonosság, a hitelesség, és a tudás átadása az újabb nemzedékek számára. A módszer, amivel ezt megteszed szintén nagyon fontos, hiszen nem a legjobb, ha diákjaid vérengző hárpiaként vagy vajszívűként könyvelnek el. Pályánk során fontos a reflexió, az, elfogadjuk saját kudarcainkat, hibáinkat is, és ne a diákot hibáztassuk mindenért, hanem nézzünk magunkba, nézzük még a módszereinket, elméleteinket és gyakorlatainkat, s tudjunk mindig megújulni, és életünk végéig tanulni. 

A félévre ezzel a bejegyzéssel zárom a blogot.

A későbbiekben remélem folytathatom, ha mással nem is, akkor legalább a gyakorlatok élményeivel, észrevételeivel.

Kérdések kedvenc tanáromhoz

Házi feladatul kaptuk, hogy keressük fel kedvenc tanárunkat és készítsünk el vele interjút a megadott kérdéssor alapján. 

Sokáig gondolkodtam, hogy a magyartanár Keresztanyut vagy a némettanáromat válasszam, hiszen mindketten közel állnak hozzám. Végül a némettanáromra esett a választás, akit egy kellemes kávézóban faggattam ki.

Íme a kérdések és a rájuk adott válaszok:

Milyen hasonlatokban/metaforákban tudja kifejezni azt, hogy mit jelent neki a saját munkája?

Véleményem szerint a tanár-lét egyik legjellemzőbb metaforája az ötvös, hiszen különböző anyagokkal dolgozik, és végül a legjobbat hozza ki mindegyikből.

Ugyan úgy van ez, mint a tanároknál, akiknek szintén nincs egyszerű feladata, hiszen 20-30 fős osztályokba megy be, ahol minden gyerek más és más. Meg kell ismerni őket, és abból a tudásból, egy kis plusz segítségével a legjobbat kell kihozni.

Hogyan gondolkodik a tanításról, a tanulásról, a diákokról, az iskoláról, a saját szaktárgyáról?

Véleményem szerint a tanítás hivatás, nem munkaként kell felfogni. 

A tanulásnak gyakorlati haszonnal van értelme, nem csak az elméletek ismerete fontos.

A diákokkal kapcsolatban annyit szeretnék elmondani, hogy meg kell találni a közös hangot velük, és akkor nyert ügyed van. ;) A kicsik még fogékonyak, nyitottak és őszinték. Viszont a nagyokat is meg lehet puhítani. :)

Szerintem az iskolának egy kicsit másképp kellene működnie. Szabadságot kellene adni a gyerkőcöknek, önállóságra kellene tanítania és segítenie kellene kibontakoztatni a tudást, a tehetséget.

A saját tárgyamról pedig annyit, hogy a szeretet a legfontosabb. Ha nem szereted, akkor nincs értelme az egésznek.

Hogyan tudná ötsorosokba sűríteni tapasztalatait, meggyőződéseit?

Hitelesség

következetes és őszinte

számon kér, biztat, motivál

lelkesedő szeretet, kíváncsi töprengés

Önátadás

Hogyan, milyen tartalmú és szerkezetű fogalomtérképet készítene az általa birtokolt tanári szakértelemről? 

A beszélgetés során ezt a fogalomtérképet készítettük el.

Hogyan vélekedik a tanárrá válás folyamatáról, a tanári mesterség tanulhatóságáról?

Mint azt a finnek és svédek állítják, tanulható, de szerintem tapasztalatok hegye szükséges hozzá. Fontos a nyitottság, a fogékonyság, az elfogadás.

Részben tanulható, de a személyes adottságokat nem tudjuk megtanulni, az adott. Esetleg csiszolható.

Hogyan látja a saját hitei, nézetei, meggyőződései és osztálytermi gyakorlata közötti kapcsolatot?

Véleményem szerint fontos a hitelesség, ebből következik az, hogy önazonosnak kell lenni (a diáknak egyből lejön, ha valami sántít), és meggyőződéssel kell tanítani. Ez fontos a gyakorlat során.

Van-e tanácsa a tanári mesterséget tanuló tanárjelölt számára?

Nem szeretek tanácsokat osztogatni, hiszen ha adsz, és nem jön be, az a baj, ha meg nem adsz, akkor az. (Két szék közül a földre...) 

Viszont azt elmondhatom, fontosnak tartom, hogy a tanár saját magát tudja adni, ne színházat játsszon (akkor menjen színésznek). És tudás közvetítsen, viszont ez a tudás már a saját felelőssége.

Köszönöm a beszélgetést Tanárnőnek, nagyon sokat tanultam tőle eddig is, és ezzel e beszélgetéssel még többet tudtam meg róla. Eddig is példaképként tekintettem rá, és ezután is ezen a helyen marad, Remélem később együtt dolgozhatok majd vele, hogy minél több olyan dolgot tanulhassak meg tőle, amit szerettem benne, és hasznosíthassam pályám során.

Gyakorlat

Ebben a bejegyzésben hiányzásom okáról és élményeimről szeretnék beszámolni.

A héten két napot töltöttünk el a német szakos tanárjelöltekkel Sajószentpéter két iskolájában (a Mórában és a Kossuthban). Német órákat helyettesítettünk. Minden nap négyet és még ráadásként napköziztettünk is.

A tanítás élményeiről szeretnék írni.

Számomra hétfő volt az első nap. Egy kis nehézséggel kezdődött már a nap, mivel a teremben nem volt táblafilc, amit aztán az iskolatitkár sem tudott adni, de nagy nehezen kaptunk kölcsönbe egyet. Aztán sikerült találkozni is a németes csoportokkal. Minden órát egy-egy rövid bemutatkozással, ismerkedéssel kezdtünk, majd ahogy csak lehetett haladtunk az anyaggal.

A gyerekek tudása, felkészültsége nagyon változatos volt. Voltak diákok, akik felkészülten, kész házi feladatokkal érkeztek az óránkra. Volt, aki házi nélkül, de egész órán jelentkezett. És persze volt olyan is, aki azt sem tudta, hogy milyen rendezvényen is van. 

Rolival (az első napon vele dolgoztam) ketté osztottuk a csapatot, így mindketten azt csinálhattuk, amit kigondoltunk, és nem volt azzal probléma, hogy beleszóltunk egymás elképzeléseibe. 

Az óra így egy kicsit érdekesre sikerült, de akkor ezt láttuk a legmegvalósíthatóbbnak.

A nap utolsó óráját a negyedik osztályban tartottuk, ahol már nem osztódtunk, inkább együtt dolgoztunk. Az iskolával és foglalkozásokkal kapcsolatos szavakat gyűjtöttünk össze, és persze jutalom is járt az óra végén az ügyesebb gyerkőcöknek. A legnagyobb "kudarcunknak" az a pillanatot mondhatom, amikor nem tudtuk megmondani, hogy hogyan mondják németül: kőműves. Bevallom, azóta sem néztem utána, de meg fogom tenni!

Az első napot végül az elsősök napközijében zártuk, immár Szandival. Szerintem elég ha annyit mondok róla, hogy bolondok háza. Félre ne értsük, nagyon aranyosak voltak a gyerekek, nagy szeretettel fogadtak minket, de a házi feladat megoldása már nem ment valami könnyen. Szenvedtünk a 15+3-al és az olvasással.

Ez után a nap után elmondhatom, hogy javítani kell a kondíciómon és az állóképességemen. Be kell szereznem egy-két kényelmesebb cipőt, és meg kell edzeni a zaj-tűrésemet, és még a türelmen is van mit alakítani.

A keddet Szandival vittük végig 8-tól 4-ig. 

Ma is bemutatkozásokkal kezdtük, és bármennyire is negyedik napja voltunk ott, nem ment valami fényesen. Nagyon vegyes volt az összetétel bátorság és tudás szempontjából is. 

A 6. osztályban testrészek és ruhadarabok volt a téma, tehát az elmélyítés kedvéért rajzoltunk egy nénit meg egy bácsit, és a testrészek megmutogatása után felöltöztettük őket. Ezzel el is ment az óra, de reméljük, hogy végre megjegyezték a szavakat a fiúk is, és nem csak a melltartó maradt meg.

A 7. osztályban azzal kellett szembesülnünk, hogy ugyan már igeidőket gyakorolnak, de még a legegyszerűbb én, te, ő, mi, ti, ők sem megy valami csodásan. Tehát gyakorlással töltöttük az óra nagy részét.

Végül jött a 8., csupa lány. Itt láttuk azt, hogy a többséget nem érdekli a németóra. Mi viszont rávettük őket, hogy dolgozzunk együtt, aminek nagyon örültünk. Mert a hétfői óriási passzivitáshoz képest nagyon szépen haladtunk.

És a hét utolsó élménye a tanítással kapcsolatban a harmadikosok napközije volt. Először is: sokkal jobban viselkednek, mint az első osztály, tisztelettudóbbak, és bármennyire is azt mondták a tanárok, hogy buták, nagyon szépen megcsinálták a házikat és utána is olvastak/rajzoltak.

Összefoglalva:

Nagyon jól éreztem magam az első igazi gyakorlatomon. Bármennyire is megerőltető vagy idegőrlő néha az, amit a diákok csinálnak (de én is voltam ilyen, nem?), a szeretet amit adnak, és az öröm, ami csillog a szemükben, amikor szeretettel és türelemmel beszélsz hozzájuk, mindent megér.

Konstruktivizmus és sok más

Ma megismerkedhettünk a különböző tanár-típusokkal.
Az óra elején a tanár feladatainak négy különböző értelmezését olvastuk el. Én ezek alapján, sok gondolkodás után, az ismeretet átadó tanár típusába tartozom, keverve a képességfejlesztő pedagógussal. Véleményem szerint nagyon fontos, hogy felkeltsük a diák érdeklődését és meg is értse azt, amiről 45 percen keresztül beszéltünk, ne azzal a gondolattal menjen ki a teremből, hogy: hát ez meg mi volt????
Ezután, az óra nagy részében egy rajz megalkotásával foglalkoztunk.

Konstruktivizmus

Még mindig csapatban dolgoztunk, és a mi feladatunk a konstruktivizmus korának feldolgozása volt egy rajz segítségével. Ahogy látjuk, nagyon fontos, hogy egyfajta híd épüljön fel tanár és diák között, ne az ókori pálcás, felolvasós módszer érvényesüljön, hanem megismerés által tanuljunk és tanítsunk. Fontos megismerni az egyént, egyfajta diagnózist felállítani, és úgy is kezelni, nem pedig "egyengyerekeket" alkotni az osztályból. Továbbá fontos, hogy ismerjük a diákban kialakult világképet, és ezt építsük tovább, vagy az esetleges rossz elképzelést le tudjuk "rombolni" és újraépíteni. Meg kell még említeni az adaptív tudást, ami az elméletből indul és végül gyakorlati tudás születik belőle.

Szerintem mind a négy (Comenius előtti pedagógia, Szenzualizmus pedagógiája, Cselekvés pedagógiája és Konstruktivizmus) pedagógia módszerben vannak jó, kevésbé jó, esetleg elvetni való gondolatok. És az már a katedrán álló tanár feladata, hogy milyen körülmények között mit alkalmaz.

A gondolattérkép órája

Óránkat képválogatással kezdtük. De nem akármilyen képekkel. Minden képen egy-egy tanártípus szerepelt. Volt ott szalagnál dolgozó munkás, kertész, bíró, lelkész, karmester, szobrász és még sok más. Hosszú időn keresztül vacilláltam a kertész és a tyúkanyó között. Végül a már említett osztályfőnökömhöz híven a tyúkanyóra szavaztam. Hogy miért? Mert szeretettel vezet a jó útra, és szerintem ez nagyon fontos egy tanárnál. A különböző korosztályoknál, különböző módon hat a tyúkanyó típusú tanár, de mindenütt sikerül közös hangot találni a diákkal. A kicsiknél azért jó, mert olyan, mintha az anyukájuk lenne a tanár néni. A nagyobbak, főleg a fiúk a kamaszkorban igaz, hogy flegmáznak, mégis jól esik nekik a törődés. A "legnagyobbak" pedig ugyan kinőttek az anyu-ölelgetős korból, ezzel ellentétben viszont értékelik a beszélgetéseket.

A továbbiakban összeszedtük, hogy Mitől volt jó egy tanár, hogy milyen kompetenciákkal, tulajdonságokkal rendelkezett ahhoz, hogy tudjon is tanítani.

Számomra az osztályfőnökömön kívül még mindig az egyik némettanárom számít a példaképnek, aki mindig "in" volt, azaz mindig, mindennel képben volt, tájékozódott a mindennapi eseményekről, ami szerintem nagyon fontos. (pl. tudta, hogy nem olvasok híreket, így egy-egy alkalommal német szöveget hozott a magyar történésekről, így 2az1-ben tanulhattam). Továbbá mindig őszinte volt, elmondta a véleményét a döntéseimről, ha jól döntöttem támogatott, ha rosszul, akkor segített átgondolni, hogy miért is sikerült az úgy, ahogy.

A csoportos feladatban pedig négyünk tapasztalatait, véleményeit szedtük össze, és vázoltuk fel egy gondolattérkép segítségével.

A tanári szakértelem hozzávalói a kooperative Deutschlehrerinnen-től.

Pirossal vázoltuk fel saját tapasztalatainkat, majd a többi csoportnál összegyűjtött információkat zölddel tettük hozzá az eddigiekhez, s a fekete szín a cikkekből fontosnak ítélt tulajdonságokat, képességeket mutatja be,

Számomra érdekesnek bizonyult ez a feladat, hiszen így még több dolgot mélyítettem el arról, hogy milyen is a jó tanár, milyen kompetenciákkal rendelkezik és hogyan használja fel őket egy-egy "bevetés" alkalmával.

Házi feladat 1.

Úgy döntöttem, hogy a házi feladatokat külön bejegyzésekben írom meg, hiszen így átláthatóbb lesz a blog struktúrája.

Első feladatom, hogy az előzőekben leírt tanár-kertész hasonlatomat összehasonlítsam a kedvenc tanárommal. Ezúttal az osztályfőnökömet szeretném egy kicsit bemutatni a hasonlat segítségével.

Először is: ő az a tanár, aki szeretettel tanít. Nem dühvel, nem könnyekkel, nem kiabálással, hanem szeretettel. Igazából jobban illik rá a tyúkanyó szerep, mint a kertész, de a kémia-biológia szakpárhoz ez is tökéletesen passzol. Hamar megismerte az osztályt, és rájött, ki és mire képes, kire hogyan lehet hatni, ugyanúgy mint egy jó kertész, tudta, melyik diákjának mire van szüksége. Nagyon szerettük, hiszen mindig mellettünk állt, segített az ötleteink kivitelezésében és csak a háttérből irányított minket. Ha kellett velünk örült, de ha kellett velünk sírt. Mindig számíthattunk rá. 

A második feladatom pedig az, hogy egy ötsorost írjak a tanárról.

Ötsoros a tanárról.

Hivatás.

Kreatív és Segítőkész.

Motivál. Átad. Számon kér.

Sokoldalú tyúkanyóság, Figyelemfelkeltő szeretet.

Életstílus.

A hasonlatok órája.

A szünet előtti óránkon hasonlatokkal tanultunk, mégpedig arról, hogy milyen is egy tanár.

Az első feladatunk az volt, hogy különböző grafikák közül kellett kiválasztanunk egyet, és megindokolni, hogy miért ezt a képet választottuk.

Az én ábrámon (sajnos most nem áll módomban feltölteni, szóval képzeljük el) egy emberke épp elsüllyedni látszik egy könyvhalomban, és egy másik figura utána dob egy mentőövet. Azért választottam ezt a képet, mert a könyvhalom számomra a feladatokat, a sürgető teendőket jelképezi, amikből egyre több van, viszont én egyre kedvesebb energiával rendelkezek ahhoz, hogy mindet elvégezzem, és ne csak elvégezzem, hanem jól is csináljam. Mindig is precíz lány voltam, és képtelen vagyok még elviselni a felületességet vagy a nemtörődömséget, az igénytelen feladatmegoldásokat.

Másodszor nekünk kellett hasonlatokat kitalálnunk a tanár, a tanuló és a tanítás fogalmakhoz, s meg is indokolni, hogy miért épp ezeket választottuk.

Számomra a tanár egy kertész képében jelent meg, aki ápolja a fákat (=tanulók), ha kell levágja a vadhajtásokat, neveli, öntözi őket, beszélget velük, odaszenteli az idejét. A jó kertész táplálja a rábízott növényeket, a rossz kertész kezei között pedig tönkremegy a kert.
És már itt is vagyunk a tanításnál, ami számomra egyfajta várakozás, mint amikor a fa termésére várunk, és örülünk, ha finom, jó gyümölcsöt terem, s sajnálkozunk, ha rossz tápanyagot adtunk neki, s nem fejlődik olyan szépen, mint a többi.

Élménybeszámoló

Kis kihagyás után újra itt. :) Szeretném megragadni az alkalmat és elmesélni, hogy mit is csináltam egy héten keresztül Gyergyószentmiklóson:

Fordítás közben. 
Hogy mondjuk németül, hogy kesice????

A húsvéti szünetemet Erdélyben töltöttem egy gyermekotthonban. Igen, ez már elég érdekesen hangzik, főleg, ha a feladatomat is elárulom. Az ora Kinderhilfe egy német alapítású gyermekotthon, és a német szponzor eljött meglátogatni a 35 székely gyerkőcöt. Sőt magával hozott egy családot (egy házaspár+egy felnőtt és 3 nevelt gyermek), továbbá 6 fiatal srácot (15-19 évesek). 

A német fiúk.

Az apróságok <3

Az egyetemről ketten mentünk hallgatók. Gabi feladata gyakorlatilag egyfajta idegenvezetés volt, hiszen ő a családdal kirándult Parajdra, Segesvárra és ellátogattak a Gyilkos-tóhoz is. Én a fiúkkal maradtam, akik egy filmet forgattak a gyermekotthonról, a gyerekek életéről. Nagyon izgalmas feladat volt élesben kipróbálni a nyelvtudásomat, hogy milyen is fordítani. Az elején nagyon meg voltam ijedve, hogy nem fogok tudni megszólalni, de hamar belejöttem és nagy sikerélménnyel jöttem haza. A fennmaradt időmben, amikor a fiúk (akikről elmondhatom, hogy nem a legudvariasabb népség) a telefonokat nyomkodták, a gyerekekkel játszottam vagy beszélgettem velük. A kicsik, akiket a hét közepére már elég jól ismertem nagyon örültek, ha volt pár szabad percem, vagy ha nem értem is rá, egy öleléssel engedtek csak el. 

Megtapasztaltam, hogy mekkora különbségek vannak a székely, a magyar és a német körülmények között. Míg a 35 székely gyerekre egy, jobb esetben két felnőtt jut (akiknek nincs pedagógiai végzettsége), addig a németeknél 1,8 pedagógus! 3 gyerekre figyel. 

Balról jobbra: Wolfgang, Én, Gabi és Horst

Isával

Riasztó volt látni azt, hogy a gyerekek egy része mennyire le van maradva a korosztályához képest, és hogy mennyire igénylik a figyelmet és a szeretetet. 

Példaképekkel-csapatban

Első feladatunk példaképünk/kedvenc tanárunk jellemzése volt. Számomra ez elég könnyűnek bizonyult, mivel kedvenc tanárom (véleményem szerint) a város egyik legjobb német tanára. Nagyon sokat tanultam tőle - emberileg az egyik legjobb, és módszereibe sincs belekötnivaló - , mindig izgalmas és kreatív órákat tartott. És ami nagyon fontos manapság: használja a technikát! 

Négyből hárman a némettanárainkról írtunk (csapatunk még mindig a "Deutschlehrerinnen"), szerintem ez nagyon fontos, hiszen tőlük tanultunk, és mindannyian hasonlítani szeretnénk rájuk!

Az óra második feladataként az kaptuk (továbbra is a 4es csapatokban), hogy rajzoljunk. De nem akárhogyan! Négy különböző filcet kaptunk, de nem adhattuk ki a kezünkből, és így kellett kiegészítenünk a másik elképzeléseit. Mi négyen, elég hasonló képeket alkottunk. Valószínűleg nagy szerepe volt a tavasznak, és annak, hogy pihenni szeretnénk már végre. Viszont egy kép (jobb alsó) kilóg a sorból. Ez egy kicsit merészebb festmény leegyszerűsített változata, itt nap helyett hold, lombos, zöld fák helyett egy árva, kopasz fa van. De a lényegi, alap dolgok megegyeznek.

A többiek képeit is szeretném megmutatni, amik már annyira nem egyeznek. Egyesek hajót, mások whiskys üveget, megint mások sárkányt rajzoltak. Bizonyos rajzokon (pl. sárkány vagy hajó) látjuk, hogy a kigondoló személy színe dominál, nem hagyta, hogy a többiek szabadon belerajzolhassanak az elképzelésébe. Nem úgy mint nálunk. Mi csak elmondtuk, hogy virágot, fát, vagy napot kérünk, és az lett, ami lett. Nem volt fontos számunkra az, hogy csak egy bizonyos virág lehet a képen, vagy a fának így vagy úgy kell kinéznie. Egy kivétel van, a már említett jobb alsó, ami egy konkrét, létező kép alapján készült, így nem játszhattunk a fantáziánkkal, az volt, amit N. mondott. :D

 A fennmaradt időben a kooperatív tanulásról olvashattunk és beszélhettünk. A négy fős csoportokban mindannyian más-más elemét kaptuk meg ennek a tanulási módszernek, s erről kellett beszámolnunk a többieknek.

Az óra végén a kooperatív tanulásról láttunk egy videót, ami igazából egyben a mi óránkat is leírta, hiszen ma mi is ezzel a módszerrel dolgoztunk, tanultunk. 

Pedagógiai nézetek: Csoportmunka

A mai óra arról szólt, hogy miért is fontos feltárnunk eddigi tudásunkat a tanításról.

Leendő pedagógusként fontos tudnunk, hogy az eddigi elképzeléseinket nagyon nehéz nem csak megváltoztatni, hanem beszélni is róluk. 

12 év idézőjeles börtön után végre szárnyalhatunk. Na de hogyan? Ezen az órán erről tanulunk. 

Véleményem szerint fontos nem csak az elméleteket ismernünk, hanem azokat a gyakorlatban is alkalmazni. Saját elméletek létrehozása is hasznos lehet, de csak akkor, ha eredményesen át tudjuk ültetni őket a gyakorlatba. Tudjuk, hogy gondolkodásunk idővel változik, és nem csak az életről, párkapcsolatról, emberekről, hanem a pedagógiai nézetekről, módszertanról. Mást gondolunk most hallgatóként, mást fogunk gondolni pályakezdőként és mást 20 év tapasztalat után.

Eddigi tapasztalataim alapján az első pedagógia szemináriumunk arra lesz alkalmas:

• egyrészt, hogy megismerjük önmagunkat. És nem csak felszínesen, hanem úgy tényleg. Jó lesz rájönni, hogy ezt ezért meg ezért csinálom, hogy ez ebből alakult ki... stb.
• másrészt hasznos lesz megtanulnunk kooperatívnak lenni, így tanulni és dolgozni. Ez nagyban segíteni fog minket pályánk során.
• harmadrészt meg kell tanulnunk a reflektív gondolkodás folyamatát, növelve ezzel szakmai kompetenciánkat

Az óra végén négyfős csoportokban kellett össze gyűjtenünk a tulajdonságainkat, s megállapítani, közösek-e, vagy sem, hány emberre vonatkozik. Mi úgy vettük észre, 

ahogyan a képen

is látszik, hogy könnyebb volt olyan tulajdonságokat keresni, ami többünkre vall, mintsem olyat, ami csak egy emberre jellemző. Csoportunk neve: Kooperative Deutschlehrerinnen, mivel közös tulajdonságként elmondhatjuk, mindannyian német szakosok vagyunk, és szeretjük is a nyelvet, továbbá, tudunk együtt dolgozni. Ebben a feladatban is fontos volt az együttműködés,  hogy mindannyian hozzátegyünk valamit.

Legtöbbet tanítás közben tanul az ember.

Tendzin Gjaco

Nézőpontok

1.) Ki a jó tanár? Mi fontos a tanulásban/tanításban? Ilyen és ehhez hasonló kérdések hangzottak el a mai alkalommal. Válaszainkat párban dolgoztuk fel, s próbáltuk élményhez vagy személyhez kötni válaszainkat, hogy honnan eredhetnek gondolataink, érzéseink.

• Ki a jó tanár? Véleményem szerint egy jó tanár nyitott minden új dologra, és megértő a tanítványaival szemben, ezen kompetenciák nélkül nem is tanár a tanár.
• Hogyan kell jól tanítani? Az anyag élvezetessé, hétköznapivá tétele nagyon fontos szerepet játszik, hiszen ha nem tanuljuk meg, hogy hogyan használjuk például a németet Németországban, ha nem merünk megszólalni, vagy éppen csak passzív szókincsünk van, akkor buktuk az egész nyelvtanulós kiruccanást.
• Hogyan tanuljunk? Szerintem itt rá kell jönnünk, hogy csak magunknak tanulunk, nem a tanárnak, nem a szüleinknek, saját magunknak (milyen jó lett volna, ha erre valaki ráébreszt még a gimi alatt!! más szemszögből nézve, viszont úgy sem hallgattam volna rá.)
• Mire való az iskola? Az új dolgok megismerése mindenképp fontos szerepet játszik. Általa válunk nyitottakká, fejlődik a személyiségünk.
• Milyen egy jó tanár diák kapcsolat? Számomra fontos, hogy együtt tudjanak működni --akár generációs különbségeket is áthidalva--, és a kölcsönös megértés is minden kapcsolat alapja.

Ezek ugyan nem kérdés formájában szerepeltek a papírunkon, hanem befejezetlen mondatokként, de ebben a helyzetben talán így jobban elkülöníthetőek a válaszok.

Összefoglalásként még annyi, hogy párommal egészen hasonló válaszokat produkáltunk, néha talán más szavakkal megfogalmazva, de a lényeg ugyan az volt. S kiemelendő, hogy mindkettőnk előtt állnak példák, akikre majd hasonlítani szeretnénk, a módszereiket szívesen használnánk, vagy éppen pont olyanok akarunk lenni mint ők.

2.) Álláspontok, érvelés

Számomra ez a feladat elég nehéznek bizonyult. Hiszen egy kijelentést --amivel ráadásul egyet sem értek-- kellett megvédeni. Nem egyszerű érveket felsorakoztatni valami mellet vagy éppen ellen, amiről a fordítottját gondolod. De épp erre való ez az óra. Arra, hogy megtanuljunk dolgokat más szemszögből nézni. 

Ki tud azzal egyet érteni, hogy az iskola arra való, hogy a szülők bedugják oda a gyereket, mondván: addig sem kell vele foglalkozni? Na ugye! Szerintem nincs túl sok az ilyen emberekből. Vagy ki ért egyet azzal, hogy a magyart nem kell tanítani, mert fölösleges. Persze, mondhatjuk, hogy majd ösztönösen megtanulja az a gyerek, de Petőfi élete nincs benne a kisujjában. És a földrajz szükségtelensége?! Honnan fogja megtanulni a gyerekünk, hogy Szegedet nem az Alpokban vagy Londont nem az USA-ban kell keresni? Ugye? Sehonnan. Szóval fura volt olyan álláspontot képviselni, amihez egy észérvet sem tudtunk felhozni.

Tanulság: meg kell tanulnunk érvelni, de nagyon komolyan, nem csak úgy, mint egy nyelvvizsgára az egészséges és egészségtelen étkezés mellett vagy ellen, hanem úgy nagyon, és figyelembe kell vennünk mindkét álláspontot, és persze a vitapartnerünk gondolatmenetét is tudni kell követni, hogy arra reagáljunk, amire kell. Meg kell tanulnunk összpontosítani a vita tárgyára, és minden létező érvet felsorakoztatni mellette, Ez nem könnyű feladat, de remélem menni fog!

Az első pedagógia óra

Végre egy óra, ahol nem érvényesül az, hogy a hallgató hallgat.

Nem számítottam az első feladatra, még ehhez hasonlóra sem. A két és fél perces feladatsor elég izginek bizonyult. Meg kell tanulnunk észrevenni az apróságokat, ahol a kutya el van ásva-szokták mondani. A megszokott kérdésekben nem vettük észre a csavart, csak a lényegre figyeltünk. Mózes szerepel Noé helyett a szövegben. Kit érdekel? Ha Noé lett volna, akkor sima a válaszadás, mindenki 8/8 pontot ért volna el, de nem sokan figyeltünk oda a jelentéktelennel tűnő változtatásokra.

Az óra második része még érdekesebben telt, a társamról E/1-ben beszélni nem éppen könnyű feladat, főleg nem tulajdonságokat elmondani róla egy két perces beszélgetés után. Persze könnyebb a helyzet, ha egy számodra kedves személyről kell beszélni, de mi van akkor ha most találkozol először az embereddel? Vagy ha totálisan ellentétes tulajdonságaitok vannak, teljesen más a személyiségetek? A feladat megoldható, csak oda kell figyelni a másikra. Ezt a kompetenciánkat pedig tanárként használnunk kell. Ha nem fogjuk ismerni a gyerekeket akiket tanítunk, akiknek az osztályfőnökei leszünk, akkor akár vissza is adhatjuk a még meg sem szerzett diplománkat.

Számomra szinte teljesen új volt ez a párbanés/vagycsoportban fogunk dolgozni. Nálunk, a gimiben ez nem volt jellemező, esetleg egy-egy nehezebb matekpélda során dolgozhattunk közösen, de ez is nagyon ritka volt. Na jó. Volt egy ilyen ének óránk, de nem sikerült a legjobban, a "megbeszéljük és kidolgozzuk a témát" még sikerült is, de amikor különböző stílusokban kellett elénekelnünk egy népdalt, na az maga volt a katasztrófa. (tegyük hozzá, hogy az osztályban 5 ember volt, aki "tudott" énekelni, de ők nem a mi csoportunkban voltak).

Szóba került a fizikai érintkezés. Ez is egy érdekes dolog. Kollégista éveim végén az új nevelőtanárunk bevezette, hogy érkezéskor és távozáskor meg kell/lehet őt ölelni. A kicsiknél nagyon jól ment a dolog, segítette őket a mindennapokban, mintha az anyukájuk közelében lettek volna. Nálunk már nehezebb volt a dolog, bár 2-3 alkalom után megszoktuk. Az osztályfőnökünk pedig a tökéletes tyúkanyót testesítette meg számunkra, mintha a nagyink lett volna, mindenki nagymamája, és ez Hál' Istennek nem vont le szakmai tudásából. Eleinte ez a tyúkanyósdi furcsának bizonyult, de aztán megszoktuk az öleléseket, a puszikat, az apró simiket, ami valljuk be, 12. osztályban, főleg a fiúk esetében, elég furcsának bizonyult.

Szerintem személyfüggő (tanár és gyerekfüggő is), hogy hogyan fogadja az érintéseket. Volt egy férfi tanárom (szakmailag  az egyik legjobb), de szabályosan belemászott a személyes terembe, és egy idő után nagyon zavaróvá vált, hogy 15 cm-re van az orra az enyémtől. Ezzel pedig sikerült elérnie, hogy ne szeressek hozzá órára járni. Szóval ennyire számít a tanár személyisége és a fizikai érintkezés a különböző kapcsolatokban. :)

József Attila: Születésnapomra

Harminckét éves lettem én -
meglepetés e költemény
csecse
becse:

ajándék, mellyel meglepem
e kávéházi szegleten
magam
magam.

Harminckét évem elszelelt
s még havi kétszáz sose telt.
Az ám,
Hazám!

Lehettem volna oktató,
nem ily töltőtoll koptató
szegény
legény.

De nem lettem, mert Szegeden
eltanácsolt az egyetem
fura
ura.

Intelme gyorsan, nyersen ért
a „Nincsen apám” versemért,
a hont
kivont

szablyával óvta ellenem.
Ideidézi szellemem
hevét
s nevét:

„Ön, amig szóból értek én,
nem lesz tanár e féltekén” -
gagyog
s ragyog.

Ha örül Horger Antal úr,
hogy költőnk nem nyelvtant tanul,
sekély
e kéj -

Én egész népemet fogom
nem középiskolás fokon
taní-
tani!

1937. április 11.