Élménybeszámoló

Kis kihagyás után újra itt. :) Szeretném megragadni az alkalmat és elmesélni, hogy mit is csináltam egy héten keresztül Gyergyószentmiklóson:

Fordítás közben. 
Hogy mondjuk németül, hogy kesice????

A húsvéti szünetemet Erdélyben töltöttem egy gyermekotthonban. Igen, ez már elég érdekesen hangzik, főleg, ha a feladatomat is elárulom. Az ora Kinderhilfe egy német alapítású gyermekotthon, és a német szponzor eljött meglátogatni a 35 székely gyerkőcöt. Sőt magával hozott egy családot (egy házaspár+egy felnőtt és 3 nevelt gyermek), továbbá 6 fiatal srácot (15-19 évesek). 

A német fiúk.

Az apróságok <3

Az egyetemről ketten mentünk hallgatók. Gabi feladata gyakorlatilag egyfajta idegenvezetés volt, hiszen ő a családdal kirándult Parajdra, Segesvárra és ellátogattak a Gyilkos-tóhoz is. Én a fiúkkal maradtam, akik egy filmet forgattak a gyermekotthonról, a gyerekek életéről. Nagyon izgalmas feladat volt élesben kipróbálni a nyelvtudásomat, hogy milyen is fordítani. Az elején nagyon meg voltam ijedve, hogy nem fogok tudni megszólalni, de hamar belejöttem és nagy sikerélménnyel jöttem haza. A fennmaradt időmben, amikor a fiúk (akikről elmondhatom, hogy nem a legudvariasabb népség) a telefonokat nyomkodták, a gyerekekkel játszottam vagy beszélgettem velük. A kicsik, akiket a hét közepére már elég jól ismertem nagyon örültek, ha volt pár szabad percem, vagy ha nem értem is rá, egy öleléssel engedtek csak el. 

Megtapasztaltam, hogy mekkora különbségek vannak a székely, a magyar és a német körülmények között. Míg a 35 székely gyerekre egy, jobb esetben két felnőtt jut (akiknek nincs pedagógiai végzettsége), addig a németeknél 1,8 pedagógus! 3 gyerekre figyel. 

Balról jobbra: Wolfgang, Én, Gabi és Horst

Isával

Riasztó volt látni azt, hogy a gyerekek egy része mennyire le van maradva a korosztályához képest, és hogy mennyire igénylik a figyelmet és a szeretetet.