A héten két napot töltöttünk el a német szakos tanárjelöltekkel Sajószentpéter két iskolájában (a Mórában és a Kossuthban). Német órákat helyettesítettünk. Minden nap négyet és még ráadásként napköziztettünk is.
A tanítás élményeiről szeretnék írni.
Számomra hétfő volt az első nap. Egy kis nehézséggel kezdődött már a nap, mivel a teremben nem volt táblafilc, amit aztán az iskolatitkár sem tudott adni, de nagy nehezen kaptunk kölcsönbe egyet. Aztán sikerült találkozni is a németes csoportokkal. Minden órát egy-egy rövid bemutatkozással, ismerkedéssel kezdtünk, majd ahogy csak lehetett haladtunk az anyaggal.
A gyerekek tudása, felkészültsége nagyon változatos volt. Voltak diákok, akik felkészülten, kész házi feladatokkal érkeztek az óránkra. Volt, aki házi nélkül, de egész órán jelentkezett. És persze volt olyan is, aki azt sem tudta, hogy milyen rendezvényen is van.
Rolival (az első napon vele dolgoztam) ketté osztottuk a csapatot, így mindketten azt csinálhattuk, amit kigondoltunk, és nem volt azzal probléma, hogy beleszóltunk egymás elképzeléseibe.
Az óra így egy kicsit érdekesre sikerült, de akkor ezt láttuk a legmegvalósíthatóbbnak.
A nap utolsó óráját a negyedik osztályban tartottuk, ahol már nem osztódtunk, inkább együtt dolgoztunk. Az iskolával és foglalkozásokkal kapcsolatos szavakat gyűjtöttünk össze, és persze jutalom is járt az óra végén az ügyesebb gyerkőcöknek. A legnagyobb "kudarcunknak" az a pillanatot mondhatom, amikor nem tudtuk megmondani, hogy hogyan mondják németül: kőműves. Bevallom, azóta sem néztem utána, de meg fogom tenni!
Az első napot végül az elsősök napközijében zártuk, immár Szandival. Szerintem elég ha annyit mondok róla, hogy bolondok háza. Félre ne értsük, nagyon aranyosak voltak a gyerekek, nagy szeretettel fogadtak minket, de a házi feladat megoldása már nem ment valami könnyen. Szenvedtünk a 15+3-al és az olvasással.
Ez után a nap után elmondhatom, hogy javítani kell a kondíciómon és az állóképességemen. Be kell szereznem egy-két kényelmesebb cipőt, és meg kell edzeni a zaj-tűrésemet, és még a türelmen is van mit alakítani.
A keddet Szandival vittük végig 8-tól 4-ig.
Ma is bemutatkozásokkal kezdtük, és bármennyire is negyedik napja voltunk ott, nem ment valami fényesen. Nagyon vegyes volt az összetétel bátorság és tudás szempontjából is.
A 6. osztályban testrészek és ruhadarabok volt a téma, tehát az elmélyítés kedvéért rajzoltunk egy nénit meg egy bácsit, és a testrészek megmutogatása után felöltöztettük őket. Ezzel el is ment az óra, de reméljük, hogy végre megjegyezték a szavakat a fiúk is, és nem csak a melltartó maradt meg.
A 7. osztályban azzal kellett szembesülnünk, hogy ugyan már igeidőket gyakorolnak, de még a legegyszerűbb én, te, ő, mi, ti, ők sem megy valami csodásan. Tehát gyakorlással töltöttük az óra nagy részét.
Végül jött a 8., csupa lány. Itt láttuk azt, hogy a többséget nem érdekli a németóra. Mi viszont rávettük őket, hogy dolgozzunk együtt, aminek nagyon örültünk. Mert a hétfői óriási passzivitáshoz képest nagyon szépen haladtunk.
És a hét utolsó élménye a tanítással kapcsolatban a harmadikosok napközije volt. Először is: sokkal jobban viselkednek, mint az első osztály, tisztelettudóbbak, és bármennyire is azt mondták a tanárok, hogy buták, nagyon szépen megcsinálták a házikat és utána is olvastak/rajzoltak.
Összefoglalva:
Nagyon jól éreztem magam az első igazi gyakorlatomon. Bármennyire is megerőltető vagy idegőrlő néha az, amit a diákok csinálnak (de én is voltam ilyen, nem?), a szeretet amit adnak, és az öröm, ami csillog a szemükben, amikor szeretettel és türelemmel beszélsz hozzájuk, mindent megér.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése